Épp itt az ideje, hogy ne legyek saját magam gátja, így hát belevágok. Mibe? Az év elején megfogalmazott célom az volt, hogy olyan recepteket hozok Nektek, amikhez érzések, indulatok, pillanatok vagy fontos sztorik társulnak. Hisz’ nem ugyanazzal a hévvel készítünk el egy fűszeres és tüzes olasz pásztát sem, mint egy reggeli rántottát. Vagy ami még inkább motivál, hogy olyan érzéseket és megélt tapasztalatokat adjak át Nektek, amikhez az én életemben ízek, fűszerek és receptek társulnak. Minden étkezés egy élmény. Hol pozitív, hol negatív. Hol barátságok mélyülnek el egy-egy vacsora alatt, hol megismételhetetlen családi pillanatokat élünk meg, hol kapcsolatok és szerelmek születnek vagy mennek tönkre egy burgonyapüré főzése felett.

Hogy mi volt eddig a gát? Talán pont a célom megfogalmazása és a tartani vágyása. Önreflexió, érzések, elakadások, csalódások, társas vagy magányos főzések őszinte megosztása. Egyszerű egy gluténmentes pite receptjét leírni, de nehezebb feladat átadni azt, ami mögötte lehet. Azt, hogy néha az életed része az, aki főzés közben segít neked TikTok videót készíteni, majd a következő vacsora elkészítése közben kisétál a mindennapjaidból, pedig eszedben sem jutott ajtót nyitni neki. Vagy azt, hogy néha úgy érzed minden hullám a te fejed felett csapott össze, majd egy nyugodtan átaludt éjszaka után, egy minden jóval megrakott szendvics és egy gőzölgő bögre kávé felett rájössz, hogy igazából mindened megvan a boldog élethez, csak meg kell tanulnod a nehézségekből építkezni és előre menni.

De talán ezekkel a hozzáadott értékekkel lesz egy recept igazán eredeti, kézzel fogható és ami a legfontosabb, sajátodnak érezhető. Bízom benne, hogy át is tudom majd adni Nektek.

Szeretném viszont előre megnyugtatni a kizárólag sütni és főzni vágyó Olvasókat, hogy lesznek egyszerűen, mondhatni tényszerűen leírt receptek. Semmi érzelem. Semmi körítés. Ígérem.

És hogy a leírtak érdekelnek-e bárkit is. Nem tudom. Majd kiderül.